EUGEN

A TISZAMENTE KULTÚRÁLIS, KÖZÉRDEKŰ MONITORA - Kulturni, javni monitor Potiskog regiona

Urbán Gábor:

Magyarország-meseország !


Egy különlegesen ünnepi, kultúrális rendezvény része is volt az idei, 2009-es Zentai Csata ünnepségsorozatnak Zentán. Ennek megnyitóján Goldsmied József, a magyarországi Égtájak Iroda programigazgatója talán az egyik legismertebb magyarországi fotós művészetét, Kaiser Ottóét mutatta be pár méltató gondolattal.


            - „1997-ben, a Zentai csata 300. évfordulója alkalmából vettem részt először a zentai városi napokon és az eltelt évek során nem kevés időt töltöttem itt Zentán, megismertem a zentaiakat , a várost megszerettem és azt hiszem nem kevés, talán egy- két városnapi rendezvényen nem vehettem részt egyébb programok miatt. Épp emiatt ért megtiszteltetésként ez a felkérés, hogy nyissam meg ezt a fotókiállitást mely kettős kötődésű. Az egyik kötődés Zentához, a másik pedig Kaiser Ottó barátom szakmai munkája iránt. Ottóról hadd mondjak el annyit Önöknek, hogy  1953-ban született és az idén megkapta a Magyar Köztársaság Arany Érdem-keresztet. Pályáját fotóillusztrátorként kezdte, hosszabb ideig dolgozott műtermi fotósként is . Számos Magyarországon megjelenő hetilapnak és magazinnak volt munkatársa , az utóbbi időben azonban város, táj és portréfotókat készit valamint a határon túli magyar kultúrális élettel is foglalkozik. Munkájaiból számos album készült. Mára elmondhatjuk, hogy határozottan sikeres de regényes, hosszú út volt az, mire odáig jutott, hogy fotóművészként immáron a 18.kötetét jegyzi.

Kaiser Ottó elhivatott képirója ennek a különös délkelet-európai tájnak, amelyet szülőföldünknek mondhatunk és amelyet annyiféleképpen szeretünk. Kaiser Ottó közel egy esztendeig járta az országot és olyan fotókat készitett melynek láttán alighanem az itt élők is elcsodálkoztak. Magyarország ugyanis gyönyörű! Meseország! Még a kisebb települések is tele vannak csodákkal. Ottó, tiszteletreméltó profizmussal fényképzete le ezeket, ügyelve még a felhők habjaira,  a pára permetjére is, és az ideális látószögekről ne is beszéljünk. Sajátos megfogalmazásokkal nem tolakodott soha a téma fölé. Segitségükkel kikerekedik az a kép, amely láttán-olvasván az ember rájön, Magyarország mégiscsak nagyszerű hely , kedvet kap hozzá és arra gondol,-sokkal jobban kellene rá vigyáznunk. Amikor ebben az évben, év elején elkezdük a Magyar Kultúrális Napok Szerbiában cimű fesztiválunk szervezését szinte evidencia volt , hogy Kaiser Ottó határon túli művészetek, alkotók iránti elkötelezettségét, látásmódját, világát ismerve , az ő műveivel reprezentáljuk hazánk csodáit a szerbiai közönségnek. Sikeres kiállitást rendeztünk munkáiból Belgrádban, amelyet Radovan Jelašić a Szerb Nemzeti Bank elnöke, Papp Sándor Magyarország belgrádi nagykövete és Végel László Kossuth-dijas iró nyitott meg a Szerb Nemzeti Bank épületében. A júniusban, Belgrádban bemutatott fotókiállitást láthatják most Önök is itt. Az utóbbi évek munkáit azonban, kétségkivül a határon túli irodalmi albumok fémjelzik inkább. Négy év alatt 22 országból hozta haza határainkon túl élő és alkotó magyar irók, költők , képzőművészek, zenészek portréját a Határtalan Irodalom cimű könyvének sorozatában. Több mint kétszáz művészt örökitett meg Londontól Amsterdamon és Rómán keresztül Marosvásárhelyig. Kaiser Ottó különleges vállalkozása során elkészitette a határainkon túl élő alkotóművészek portré és európai térképét. A fotóművész e munkáinak jellegzetessége hogy az alkotók lakhelyét, szellemi műhelyét is megörökitette. A Határtalan Irodalom cimű könyvének második részét tavaly, a könyvfesztiválon közel húsz, a világ különböző tájairól csak ezért odautazó magyar irók , költők, műforditók jelenlétében mutatták be. Köteteiben olyan nagyságok portréi szerepelnek mint Domonkos István, Farkas Árpád, Kántor Lajos, Határ Győző, Sütő András vagy Visky András. A művet és a hozzá kapcsolódó kiállitást Londonban is láthatták. Az albumokban megjelent portrékból válogatva nyilik majd egy kiállitás egy hónap múlva, az Égtájak Iroda által szervezett biennálé a Külhoni Magyarok Kultúrális Fesztiválja keretében is. Annak reményében nyitom meg Kaiser Ottó Magyarország 1000 csodái cimű fotókiállitást, hogy a már előbb emlitett Határtalan Irodalom cimű tárlatát Budapest után itt, Zentán, egy irodalmi est keretében , Vajdaság kultúrális központjában is láthatják."

otto_portre.jpg

Kaiser Ottó

A városi múzeum galériájában az odalátogatók egy hallatlanul gazdag fotótárlat szemlélői lehettek.

Ime néhány alkotás, kedves olvasóink, a kiállitott művészfotókból!

kaiser44.jpg

kaiser10.jpg

kaiser5.jpg

kaiser34.jpg

kaiser33.jpg

kaiser8.jpg

kaiser14.jpg

kaiser31.jpg

kaiser1.jpg

kaiser36.jpg

kaiser6.jpg

kaiser46.jpg

kaiser2.jpg

kaiser27.jpg

kaiser4.jpg

kaiser21.jpg

kaiser28.jpg

kaiser17.jpg

kaiser23.jpg

kaiser40.jpg

kaiser32.jpg

kaiser3.jpg

kaiser35.jpg

kaiser11.jpg

kaiser20.jpg

kaiser29.jpg

kaiser16.jpg

kaiser37.jpg

kaiser25.jpg

kaiser26.jpg

kaiser45.jpg

kaiser41.jpg

kaiser13.jpg

kaiser30.jpg

kaiser38.jpg

kaiser15.jpg

kaiser7.jpg

kaiser43.jpg

kaiser24.jpg

kaiser39.jpg

kaiser9.jpg

kaiser19.jpg








Weblap látogatottság számláló:

Mai: 52
Tegnapi: 44
Heti: 451
Havi: 1 577
Össz.: 478 808

Látogatottság növelés
Oldal: Magyarország-meseország ! -Kaiser Ottó fotokiállitása
EUGEN - © 2008 - 2024 - eugen.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »