EUGEN

A TISZAMENTE KULTÚRÁLIS, KÖZÉRDEKŰ MONITORA - Kulturni, javni monitor Potiskog regiona

Moj grad/ Az én városom


Közlemény!

A Magyar Polgári Szövetség (MPSZ), az elmúlt hét végén, 2010-05-22-én tartotta meg első tisztújító gyűlését a párt újraregisztrálását követően.

A teltházas eseményen a zentai önkormányzat dísztermében a kétszáz ember és a sajtó nyilvánossága előtt a küldöttek változtatásokat hajtottak végre a párt alapszabályában és négy évre megválasztották a párt szerveibe a felelős személyeket.

A Közgyűlés első része ünnepi jellegű volt, amely keretein belül a Magyar Himnusz eléneklése után, Koncz Éva művésznő énekhangjában gyönyörködhettek a jelenlévők, majd felszólaltak a vendégek és átadták a Magyar Polgári Szövetség elismeréseit azok számára, akiket legérdemessebnek tartott a párt elnöksége az objektív tájékoztatás terén a vajdasági magyar médiában.

A Közgyűlés munkajellegű második felében, a Közgyűlés elfogadta az Alapszabály módosítását és megválasztotta a párt tisztségviselőit.


  A Közgyűlés jegyzőkönyvét vezette:

        Papp József, Zenta


Mandátum hitelesitő és szavazatszámláló:

       1 Miklós Rudolf, Zenta

       2 Margit Szilvia, Csóka

       3 Német Lili, Zenta

A Magyar Polgári Szövetség újraválasztotta


ELNÖKNEK:  Rácz Szabó Lászlót, Zentáról, a párt alapítóját

ALELNÖKNEK:  Sass Tamást, Moholról


ELNÖKSÉG:

      1 Margit Zoltán, Csóka

      2 Bálint András, Magyarkanizsa

      3 Döme Tibor, Zenta

      4 Horváth Endre, Ada

      5 Mester-Kúti Csilla, Péterréve

      6 Czabafy Ágnes, Zenta

      7 Körmöczi Violetta, Zenta

 

Elnökségi Póttagok:

      1 Sós István, Hódegyháza

      2 Nagy Béla, Felsőhegy

      3 Törteli Róbert, Temerin

   

 BIZOTTSÁGOK  


FELÜGYELŐ BIZOTTSÁG

   1 Deák István, Zenta

   2 Berec Szilveszter, Mohol

   3 Kovács Krisztián, Csóka

   4 Molnár Ildikó, Zenta

   5 Miklós Éva, Zenta

Felügyelő bizottsági póttag:

   1 Gazsó Tibor, Zenta

   2 Nagy Márta, Péterréve

   3 Újházi József, Zenta

 

ETIKAI FEGYELMI BIZOTTSÉG:

   1 Kovács Tamás, Mohol

   2 Mátovity Iván, Zenta

   3 Máriás Lénárd, Péterréve

   4 Bogdán János, Mohol

   5 Barna László, Kevi

Etikai és fegyelmi bizottsági póttagok:

   1 Tóth H. Márta, Zenta

   2 Sándor Terézia, Zenta

   3 Fejes Tihamér, Kevi


modellezok18.jpg


 

modellezok18.jpg



modellezok18.jpg


modellezok18.jpg

modellezok18.jpg

modellezok18.jpg

modellezok18.jpg

modellezok18.jpg

modellezok18.jpg





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 29
Tegnapi: 44
Heti: 428
Havi: 1 554
Össz.: 478 785

Látogatottság növelés
Oldal: MPSZ KÖZLEMÉNY
EUGEN - © 2008 - 2024 - eugen.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »