EUGEN

A TISZAMENTE KULTÚRÁLIS, KÖZÉRDEKŰ MONITORA - Kulturni, javni monitor Potiskog regiona

Szeptember 6., vasárnap, 9 óra. Népkert (tekepálya)

A ZENTAI ZENTA TEKEKLUB NEMZETKÖZI TEKEBAJNOKSÁGA
A házigazdákon kivül rangos magyarországi és szlovéniai csapatok vesznek részt.

Szeptember 9., szerda, 18 óra. Városháza (díszterem)

"TISZTA TŰZ"
Irodalmi est Vámos MIklóssal. A neves és népszerű budapesti iróval, dramaturggal, műsorvezetővel Gruik Ibolya, a Magyar Szó újságirója beszélget.

"Mindig elbeszélő voltam . Már akkor, amikor a szó igazi értelmében még irni sem tudtam. Óvodás koromban kis történeteket fabrikáltam a fejemben, és elmondtam minden felnőttnek, akik meghallgatták. Ez még nem lett volna baj, de többször is elmondtam. Igy csiszolódtak. Egyszer az utcán találkoztam egy nagydarab férfival, akkor lehettem olyan 35, és azt mondta, ő volt az a rendőr, aki az albán követség előtt állt a Munkácsy Mihály utcában. Neki minden áldott nap elmeséltem néhány történetet. Kérdeztem, milyenek voltak. Azt mondta, rémesek. Akkor miért hallgattad? Tudod, milyen unalmas volt állni a fakabátban? Mégis, mire emlékszel? Azt mondta, egy központi figuráról szóltak-tehát már akkor ciklusban gondolkodtam-, Pupák úrnak hivták. Ennyit tudok erről. " (Vámos Miklós)

Szeptember 10., csütörtök, 15 óra. A szökőkút előtti tér, a Városháza oszlopcsarnoka

HAGYOMÁNYOS VIRÁGKÖTÉSZETI VERSENY ÉS KIÁLLITÁS
Az elkészült virágkölteményekből a 18:30 órai eredményhirdetés után kiállitás nyílik a Városháza oszlopcsarnokában. Egyúttal a Keressük a legszebb kertet, balkont!-cimű városszépítési pályázat fényképkiállításának megnyitása és ünnepélyes eredményhirdetése.

Szeptember 10., csütörtök, 17 óra. Mihály arkangyal-templom

PARASTOS
Ünnepi gyászmise a zentai csata 312.évfordulója alkalmából Mladjen Jovic lelkész úr vezetésével.

Szeptember 10., csütörtök, 18 óra, Városi Múzeum

MAGYARORSZÁG 1000 CSODÁJA
A világhírű fotóművész, Kaiser Ottó kiállitásának magnyitóünnepélye. A kiállitást Goldsmied József, a budapesti Égtájak Iroda igazgatója nyitja meg.

" Kaiser ottó hét határon innen, elment szerencsét próbálni, hegyre fel, dombról le, ahogy azt egy rendes mesében...fényképésznek tennie illik. Szaknyelven szólva kereste a legjobb szöget, ahonnan a látvány a legpompásabb és a legteljesebb, ahonnan a termetes épületek, nemkülönben pedig a körülöttük lélegző táj-mint hű és igay foglalat- a vállalkozás lényegét adhatják. Amikor kellett, sárkányrepülőre szállt, és még az is úgy esett, ahogy az ilyen fabulákban szokott: a sárkánnyal neki is meggyűlt a baja. De aztán csoda is történt, és az most itt van előttünk, sok-sok képben elbeszélve..."(D.Szabó Ede)

Szeptember 10., csütörtök, 19 óra. A Stevan Sremac Helyismereti Alapitvány székháza

IRODALMI EST MILOVAN DANOJLOVICTYAL
A franciaországban élő, neves akadémikussal, NIN.dijas iróval dr. MIlivoj Nenin vagy Miro Vuksanovic beszélget.

Szeptember 10., csürtörtök, 20 óra. Fő tér
ZVONKO BOGDAN ÉS TAMBURAZENEKARÁNAK KONCERTJE

Szeptember 11., péntek, 9 óra. Fő tér
A ZENTAI TISZA MENTI FÚVÓSZENEKAR ÜNNEPI HANGVERSENYE
Vezényel:Asztalos Alfréd karmester

Szeptember 11., péntek, 10 óra. Városháza (díszterem)

A KÖZSÉGI KÉPVISELŐ-TESTÜLET VÁROSNAPI DISZÜLÉSE
A díszülésen átadják a város legrangosabb kitüntetéseit, a Pro urbe és a Iuventus Pro Urbe dijat. Ünnepi köszöntőt Pék Zoltán polgármester mond. A műsorban közreműködik a zentai Stevan Sremac Helyismereti Alapitvány énekkara Marjanovic Valeria vezetésével. Szeli István akadémikus Tájkép-és portrévázlatok Zenta honlapjára cimű könyvét Bordás Győző író mutatja be a neves zentai születésű irodalomtörténész, ny.egyetemi tanár 88. születésnapja alkalmából.

Szeptember 11., péntek, 12 óra. Művelődési Ház

A FELÚJITOTT ZENTAI MŰVELŐDÉSI HÁZ ÜNNEPÉLYES ÁTADÁSA
Az átadási ünnepély műsorában a szabadkai Garden Quartet Antonio Vivaldi Négy évszak cimű zeneművét adja elő. A szalagátvágás kezdetéig az épület előtt a zentai Stevan Mokranjac Zeneiskola Fúvósszextettje muzsikál.

Szeptember 11., péntek, 18 óra. Emléktemplom (Kertek)

TE DEUM
Hálaadó szentmise a zentai csata 312.évfordulója alkalmából. A szentmisét ft.Nagy József zentai főesperes-plébános celebrálja.

 

A megújult szinházteremben 2009.szeptember 11-én, pénteken este fél 8 órakor a szabadkai Népszinház Magyar Társulata bemutatja:

Müller Péter-Seress Rezső: SZOMORÚ VASÁRNAP
Seress Rezső utolsó estje a Kispipa vendéglőben cimű zenás játékát két részben Kovács Frigyes Pataki Gyűrű és Jászai Mari-dijas szinművész rendezésében.

Szereplők: Helén-G.Erdélyi Hermina, Seress-Pálfi Ervin(Pataki Gyűrű dijas szinművész),Pincér-Szőke Attila

Munkatársak: Ifj.Kucsera Géza, Lajkó Félix m.v., Brasnyó Antal m.v., Szilágyi Nándor, Kreszánkó Viktória, Brestyánszki B.R., Rogács László m.v., Kocsis Valéria m.v.

A Csak átutazó vagyok...cimű dal szövegirója: Horváth Jenő m.v.

Dramaturg: Vinkó József m.v., Súgó/ügyelő: Vrestyák Erzsébet, Fénymester: Flajsman Róbert, Hangmester: Piukovity Norbert m.v.

Szeptember 11-12.,péntek-szombat, 17 óra, Vásártér ill .Népkert

VI.NEMZETKÖZI HŐLÉGBALLONVERSENY és BEMUTATÓ

Szeptember 12., szombat, 9.óra.Népkert (teniszpályák)

A HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI ÉS A ZENTAI TANISZKLUB VETERÁN FÉRFICSAPATÁNAK MÉRKŐZÉSE

Szeptember 12., szombat, 17 óra. Fő tér

A ZENTAI KÖZSÉGI MŰVÉSZETI CSOPORTOK VÁROSNAPI MŰSORA
A közreműködő civil szervezetek: Hagyományápoló kör(Felsőhegy), Kalijakh(Zenta), "Kéz a kézben" Értelmi Fogyatékosok és Segitők Civil Szervezete (Zenta), Népdalbarátok Köre(Felsőhegy), Romano Drom(Tornyos), Rozetta Kézműves Társaság(Zenta), Tisza Menti Nagycsaládosok Egyesülete(Zenta), Tópart magyar Művelődési Egyesület(Zenta), Wass Albert Követőinek Asztaltársasága(Zenta), Zentai Gazdakör hagyományőrző kézimunkacsoportja(Zenta)

Szeptember 12., szombat, 18 óra. Fő tér
MAZSORETTGÁLA

Szeptember 12., szombat, 21 óra. Fő tér
KOZSÓ ÉS AZ ÁMOKFUTÓK KONCERTJE

Szeptember 13., vasárnap, 10-13 óra. Tisza-part
A 60 ÉVES ZENTAI ZENTA SPORTHORGÁSZ-EGYESÜLET 30.NEMZETKÖZI SPORTHORGÁSZBAJNOKSÁGA

Szeptember 13., vasárnap, 14 óra. Tisza.part
AZ I.TISZA-ÁTÚSZÁS A ZENTAI CSATA EMLÉKÉRE

Szeptember 13., vasárnap, 16 óra. Tisza-part
A ZENTAI AEROMODELLEZŐK LÁTVÁNYOS BEMUTATÓJA

 

ÜNNEPELJÜNK EGYÜTT !!!



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 44
Heti: 400
Havi: 1 526
Össz.: 478 757

Látogatottság növelés
Oldal: ZENTA VÁROS ÜNNEPE 2009.
EUGEN - © 2008 - 2024 - eugen.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »