EUGEN

A TISZAMENTE KULTÚRÁLIS, KÖZÉRDEKŰ MONITORA - Kulturni, javni monitor Potiskog regiona

Moj grad/Az én városom

Urbán Gábor

KILÁTÓ


A minap, újabb esemény szinhelye volt a Tisza-parti Zenta város Háza tornya, aholis felavatták a legfelső, óra alatti szintet, a kilátót. „ Ez a zentaiaknak már egy régi álma volt"-mondta a Turisztikai Vállalat igazgatója, Vörös Attila.

A jeles eseményt megtisztelték a médiák képviselői, neves politikusok.

Az avató ünnepségen, Širková Anikó polgármester asszony a következőket nyilatkozta:

„ Egy hónappal ez előtt elkezdtük a sportközpont épitését. Most, egy hónapra rá megnyitjuk a kilátót. Ezeknek a fontossága nagyon fontos, mivel a városnak mindig volt lehetősége a turizmusa kamatoztatására. Itt játszódott le 1697-ben az elhiresült zentai csata, itt született a neves szerb iró Stevan Sremac, akineka háza ma szintén történelmi és turisztikai látványosság, jópár zentai ház szecessziós stilusban épült,. A turisztika fejlődésében nagy szerepet játszik az az tény, hogy a városi vezetés jóvoltából létrejött a turisztikai vállalat. Minden elismerésem Vörös Attilának , az igazgatónak, mert  jópár kialakult probléma ellenére is uralta a helyzetet, kitartó volt, hajtotta az ügyet. Meg kell,hogy valósitsuk közös céljainkat, mert igy élhetünk jobban, igy képviselhetjük Zenta érdekeit. Mindenkinek kellemes szép napot kivánok és ezt a kilátót minnél többen látogassák, legyen elérhető mindenki számára !"

modellezok18.jpg

modellezok18.jpg

modellezok18.jpg

modellezok18.jpg

modellezok18.jpg

modellezok18.jpg

modellezok18.jpg

Jadranka Beljan-Balaban tartományi önkormányzatokkal megbizott miniszter asszony ezután pedig elmondta, hogy: „ Ez egy nagy jelentőségű esemény,nem csak Zentának, hanem Vajdaságnak is, és a szélesebb körben Európának is. A Zentai csata illetve az utána következő karlócai béke Európa számára fontos volt. Ezek azok az események, melyek minket nemcsak e kontinens polgáraivá tesznek, hanem partnerekké az európai értékek megőrzésében.

modellezok18.jpg

modellezok18.jpg

modellezok18.jpg

modellezok18.jpg

modellezok18.jpg

Rácz Szabó László képviselő testületi elnök szavai pedig arról szóltak, hogy Zenta a győzelmek városa. Néha úgy él, hogy sajnál néha meg úgy,hogy alszik. Az alvás is egy életforma, csak az nem olyan mint a megélt, a mozgó,a boldog világ.  „ 1697-ben végső csatát nyertünk az Oszmán birodalom fölött. Ez után teljesen megváltozott egész Európa látképe . Európa győzött egy óriási hadsereg felett, melyről azt hitték, soha nem lehet legyőzni. Úgy kerültünk be a zentai történelembe, hogy a zentai csata az európai történelem negyedik legfontosabb eseménye, csatája volt és ezt nem kihasználni Zenta számára, azt mondom, vétek lenne. 1997-ben ünnepeltük a zentai csatát,mint a város napját . Akkor már sikerült összehoznunk azt a boldogságot, azt az örömöt és azt a sok-sok embert, aki jólérezte magát. A Tiszán ekkor két hajó hozott több mint kétszáz újságirót a városunkba! Akkor, először, Zenta a világ számára megnyilt és a II.Világháború óta először került ki a világ elé és ismertté vált.

modellezok18.jpg

Noha voltak hullámvölgyek, de most egy emelkedő tendenciát mutat Zenta fejlődése és nem szégyenlem kimondani, most egy olyan csapat vezeti a várost, amely el tud érni eredményeket.

Nem elég egy csatát megkezdeni, azt meg is kell nyerni. Igy van ez ezzel is, hogy egy  munkát általában be szoktak fejezni. Itt látható most mindez, egy helyen. Köszönjük azoknak, akik ebben segitettek, nemkülönben a sajtónak, hogy mindezt el tudjuk mondani, annak érdekében, hogy a világ hallja,hogy Zentán történnek dolgok, fejlődik ,erősödik. Mindenkit megkérünk, adjonak nekünk ötleteket, egy-egy jó gondolatot, csapatépitők vagyunk,csak igy lehet épitkezni és „csatát nyerni".

modellezok18.jpg

modellezok18.jpg

modellezok18.jpg

modellezok18.jpg

modellezok18.jpg

modellezok18.jpg

A beszédek után a vendégek megtekintették az alkalmi műsort és a szép kilátást .

Vörös Attila a turisztikai vállalat igazgatója adta a következő interjút lapunknak:

„ 2007-ben alakult a turisztikai szervezet, feltérképeztük, milyen erősségeink vannak, mit lehetne kihasználni arra,hogy a zentai csatát minnél jobban kiemeljük. Kerestük a helyszineket, nem találtunk megfelelőt. Ekkor jött az ötlet, hogy a torony, 1914-óta nincs használva , nem is volt neki semmilyen célja, . Történelmi levéltárban kerestük azokat a torténelmi bejegyzéseket, hogy vajon mi célból épült,miért csináltak ekkorát -de nem voltak adatok rá. Több gondolat volt arra, mit csináljunk itt. Ötletben volt lovasszobor..felhozni nem lehetett, itt csinálni meg problémás. Ekkor jött a terepasztal, a plazmatévé, a korabeli fényképek a falon...

modellezok18.jpg

modellezok18.jpg

modellezok18.jpg

modellezok18.jpg

modellezok18.jpg

modellezok18.jpg

Milyen funkciójuk van a plazmatévéknek?

Négy webkamerával össze vannak kötve , akik nem mernek kimenni a teraszra vagy rossz idő van, akkor is ad egy mozgó képet a külvilágról valamint slide-show-ban mennek majd azok a képek, hogyan is készült a kilátó-. Hosszútávú célunk az, hogy minnél több embert tudjunk mozgósitani ide. Húsz ember is le tud ülni, egy kisebb koncert, felolvasó est , kisebb létszámú konferenciák szervezését simán meg lehet csinálni . Nemkülönben az iskolás gyerekeknek szeretnénk megmutatni mindezt .

Nyitvaratási időnk délelőtt 11-től van egészen este 7-ig, ami úgy funkcionál, hogy összevárjuk az érdeklődőket, felmegyünk velük arra az egy, másfél órára, addig zárva van lent a turisztikai iroda, majd ha megint összejönek, akkor ismét felvezetjük őket. Ketten vagyunk Laskovity Kornéllal az irodában, újabb embert sajnos nem tudunk felvenni, igy mindent magunknak kell megoldanunk és megszerveznünk, hogy s mint legyen.

A belépő felnötteknek 200 dinár a gyerekeknek pedig 100 dinár. Szerintünk ez egy hozzáférhető összeg lesz mindenki számára. Szeretettel várunk akár egyéni akár csoportokat, diáktársaságokat és bárkit, aki érdeklődik úgy a Zentai csata mint a kilátó iránt.


-------------------

VIDIKOVAC

Pre neki dan, ponovo je bila posećena toranj gradske kuće u senti, u časti obeležlja vidikovaca, koji je već bio stari san senćanima. Sa ovim rečima je otvorio otvaranje direktor senćanske turističke organizacije,Atila Vereš.

Posle toga Širková Anika, gradonačelnica rekla nekoliko reči prisutnima:

„Pre jednog meseca smo počeli izgradnju sportskog centra. Sad mesec dana kasnije otvaramo Vidikovac. Značaj je veoma važan, jer Senta je uvek imao mogućnosti u turizmu. Tu se odigrala čuvena Senćanska Bitka 1697., tu je rođen pisac Stevan Sremac, većina senćanskih kuća su izgrađena u secesionističkom stilu, u razvoju turizma, senćanska opština je formirala turističku organizaciju, a što će odigrati jako veliku ulogu, i ovim putem zahvalim direktoru turističke organizacije Atilu Vereš, koji je bio uporan u svakom trenutku, kad su imali problema, terao je stvari. Treba da ostvarimo cilj, a što treba da bude zajednički, jer ovako možemo da živimo bolje, javni interes Sente, jer samo tako će doći do izražaja. Želim svima dobrodošlicu, i da ovaj spomen vidikovac bude svakome dostupan i što više posećen !"

modellezok18.jpg

modellezok18.jpg

modellezok18.jpg

modellezok18.jpg

I Jadranka Beljan-Balaban pokrajinski sekratar za lokalnu samoupravu i međuopštinsku saradnju se obratila prisutnima.

Ovo je veoma važan događaj ne samo za Sentu, nego za celu Vojvodinu a u širem kontekstu i za našu zemlju pak i za  Evropu. Senćanska Bitka i nakon toga Karlovački mir su jedna od veoma važnih događaja za našu istoriju u kontekstu Evrope. To je ono što nas čini ne samo građanima ovog kontinenta nego i onima koji su partneri u očuvanju evropskih vrednosti.

Rac Sabo Laslo, predsednik opštinskog Veća je izrazio veliko zadovoljstvo, da je i on sa ostalim prisutnima deo ovog istorijskog otvaranja.

„Senta je grad pobede. Ponekad tako živi, da žali, a ponekad tako da spava. Spavanje je isto jedna forma života, ali ipak nije takva kao već doživen, pokretni, srećni svet. U 1697-toj godini dobili smo rat nad Osmanskom imperijom. Posle toga je totalno promenila cela Evropa, kad je pobedio nad jednom velikom armijom, o kome su mislili, da je nepobediv. Tako smo se upali u senćansku istoriju, da senćanska bitka je bio četvrta najznačajnija bitka u Evropskoj paleti, a kao takvog, treba da iskoristimo što više možemo. U 1997-me godine smo se prazničili istog, kao dani Sente. Tad smo mogli da spajamo mnogo-mnogo ljudi, a koji su bili oduševljeni, i srećni. Tad je došla dva broda, koja je donela više nego dvesto novinara koji su interesovali preko celog sveta..i tad Senta prvi put je postao poznat pred celom svetom a na takav događaj posle drugog svetskog rata nije imao uopšte mogućnosti.

modellezok18.jpg

modellezok18.jpg

modellezok18.jpg

modellezok18.jpg

Imali smo poteškoće, ali sad tendencija pokazuje, da razvoj kazaljke Sente visoko je gore i nije mi stid da kažem, ova ekipa, koja sad vodi grad, ume da postigne rezultate.

Nije dovoljno da počnemo rat, to treba i dobiti. To je isto i u ovom momentu sa vidikovcom, da jedan rad treba završiti. Tu se vidi na jednom mestu. Zahvaljuljemo onima, koji su pomogli u ovome, kao i novinarima, da sve to možemo prezentovati njima, da cuje ceo svet, da u senti ima razvoj, počeli su stvari ići na bolje. Svih vas zamolimo, da nam date podršku, kao i dobrih misli, pa ako su oni dobri, mi,kao graditelji tima, samo ovako možemo graditi i dobiti bilo kakav rat."


Posle zvaničnog otvaranja, gospodin Atila Vereš, predsednik Turističke organizacije Sente, dao interjvu :

Naša turistička organizacija je osnovana 2007-godine. Pogledali smo šta bismo mogli da radimo, kakvih mogućnosti imamo da sponzorišemo grad sa onim što imamo u ruci, a to je Istorijat Senćanske Bitke u 1697.godine.

Tad je dosao misao, da toranj nije iskorišćen već od 1914-te godine. Tražili smo u istorijskom arhivu zašto je sve to, međutim nismo našli nikakve dokumente. Imali smo dosta ideje, kako da iskoristimo prosoriju. Prvi takav je bio, da ćemo staviti konjarnika, medjutim to bi bilo veliko a da tu sastavi neko, nije efikasno. Tad smo došli do kaključka, da ćemo staviti plazma televizije, koji direktno pokazuju momentalno stanje preko web kamere napolju, a oni koji imaju tremu da izađu ili kad je loše vreme, mogu odavde unutra da prate sve. Imamo i jedan sto koji ima četiri staklena zida a vide se maketi, olovnih vojnika i cela trupa nekadašnje vojske AustroUgarske i Turske a u pozadini naravno reka Tisa.

A naravno u ovoj prostoriji može se organizovati raznih događaja, kao što su konferencije, ili prikaz knjiga ili malih koncerata. Maksimalno dvadeset ljudi može da posećuje toranj. Čekamo što više omladinca, školskih đaka. Radno vreme tako će biti, da prepodne od 11 časova, do sedam sati uveče, ako ima interesanata, onda sa njima idemo gore..to traje sat, sat i po, pa posle ako ćemo isto imati grupu, onda idemo ponovo gore. Ja i moj zamenik Kornel Lašković koji jedino radimo u turističkoj organizaciji, nemamo pomoćnika, sve mi sami treba da organizujemo. Ulaznica krene od 200 dinara za punoletne osobe, a za đake 100 dinara.

Želim svima ugodan boravak gore, i ovim putem pozivam sve vas, da dođete, posetite ovo mesto !

modellezok18.jpg






Weblap látogatottság számláló:

Mai: 43
Tegnapi: 54
Heti: 496
Havi: 1 622
Össz.: 478 853

Látogatottság növelés
Oldal: KILÁTÓ/VIDIKOVAC
EUGEN - © 2008 - 2024 - eugen.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »